kedd , 2018. november 13.
Legfrissebb hírünk:
Nyugati cégvezetők körében terjed a keleti spiritualizmus

Nyugati cégvezetők körében terjed a keleti spiritualizmus

Max Weber A protestáns etika és a kapitalizmus szelleme című 1905-ös alapművében azt állította, hogy a protestáns erkölcs fogja felvirágoztatni a kapitalizmust. Napjainkban úgy fest, mintha a keleti filozófia tartaná lendületben, vagy legalábbis ahhoz fordul ihletért.

A Google olyan kurzusokat kínál alkalmazottai számára, mint a “Fedezd fel önmagadat”, “Természetes önhekkelés”, “Menedzseld az energiáidat”, hogy csak néhányat említsünk. De készült egy labirintus is az épületben azok számára, akik séta közben szeretnek meditálni.

A Google-hoz hasonló programokat ajánl a Twitter, a Facebook és az eBay online akuciós portál is. A néhai Steve Jobs is zen buddhista volt, és termékötleteinek nagy részét a zen inspirálta.

Három tényezőnek tudható be a keleti spiritualizmus terjedése. Első az állandó kapcsolat, magyarán az, hogy a műszaki eszközök összekapcsolódnak egymással, kitöltve életünk minden zugát, de olykor feszegetve tűrőképességünk határait. A kütyük ráadásul egymást táplálják: minél többen osztanak meg egyre számosabb üzenetet, annál valószínűbb, hogy közléseiket mások továbbítják és követőikké válnak. A keleti etika lehetőséget teremt a hálózatról való lekapcsolódásra, pontosabban nem kapcsolódni a kapcsolódáshoz.

A második ok az üzleti versengés. Mindannyian tudjuk, hová vezet az énközpontú sikerhajhászás. Ha pusztán az anyagi előnyöket tartjuk szem előtt, az vállalati szinten járványszerűen terjedő botrányokat és szorongást eredményezhet. A lélekszemlélet szerint a sikeresség nem kizárólag az anyagi javak felhalmozásán múlik.

A spiritualizmus terjedésének harmadik oka pedig az, hogy önmagában is jó üzlet ezzel foglalkozni. Na persze azért kilóg a lóláb: nem kizárt, hogy a nyugati kapitalizmus sokkal inkább próbálja a maga igényeihez igazítani a keleti spiritualizmust, mint fordítva.
Akárhogy is: abból baj nem lehet, ha az üzleti világ szereplő a nagy hajtásban néha álljanak meg egy kicsit, és tegyenek kísérletet arra, hogy a távlatok helyett önmagukba tekintsenek.

via Economist

Szóljon hozzá!

Az Ön email címe nem lesz publikus.Kötelező mezők megjelölve *

*

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>

Ugrás a lap tetejére