szerda , 2018. november 14.
Legfrissebb hírünk:

Havi archívum: január 2014

Mostantól többet kell aludnia!

Mostantól többet kell aludnia!

Hiába hangoztatják sokan, hogy akár öt-hat óra alvás is elegendő lehet a felnőtt szervezet számára, ez egyrészt nem mindenkire igaz, másrészt a legújabb kutatások szerint a tartós alváshiány pusztítja az agysejteket. A SLEEP (Alvás) tudományos folyóiratban közzétett tanulmányban az olvasható, hogy már egyetlen átvirrasztott éjszaka is az agyszövet károsodásához vezet: a másnapi vérvétel során ugyanis kétféle agysejt megnövekedett koncentrációban volt ... Bővebben »

Hogyan védekezzünk a cyberterroristák ellen 2014-ben?

Hogyan védekezzünk a cyberterroristák ellen 2014-ben?

2013-ban 11,7 millió támadás érte az online videojátékosokat, a Kaspersky szerint. A céget 1977-ben alapították Oroszországban, és azóta már 300 millióan használják eszközeit, hogy védekezzenek vírusokkal és támadásokkal szemben, továbbá a cég nyomon követi a cybertérre vonatkozó fenyegetéseket. A Kaspersky volt az első cég, amely azonosította az első, kifejezetten gamer trójait, több mint tíz évvel ezelőtt. A trójai „fertőzés” úgy ... Bővebben »

Lökd ide a sör…ízű gumicukrot!

Lökd ide a sör…ízű gumicukrot!

Az élmény persze nem lehet ugyanaz, a hatás sem, kérdés ezek után lesz-e keletje a sörizű gumicukornak, de a népszerű cukorkagyártó cég komolyan gondolja a termékfejlesztést… Egyes marketingesek szerint, ha nőkből áll a célcsoport, akkor inkább a gyümölcsízek lesznek nyerők, míg férfiak esetében biztosra lehet menni a sörrel. Ezt az elképzelést követve a csajos cukorkáiról híres Jelly Belly most két ... Bővebben »

Kiből lesz boldog vállalkozó?

Kiből lesz boldog vállalkozó?

Egyáltalán: a vállalkozók boldogabbak-e, mint az alkalmazottak? A kutatások szerint a maga főnökeként elégedettséggel töltheti el az embert, ha úgy érzi, hogy uralja a sorsát (és az időbeosztását), legalábbis amikor éppen jól megy a bolt. Ám ha beüt egy olyan helyzet, hogy mondjuk dönteni kell, kifizetjük-e a munkásokat, vagy lecserélünk egy drága, de elromlott berendezést, akkor bizony stresszes kenyér a ... Bővebben »

Heti öt perc sport elég az egészséghez?

Heti öt perc sport elég az egészséghez?

A híres amerikai Mayo Klinika kutatásai heti 150 percet javasolnak, azaz naponta bő húsz percet, vagy heti öt alkalommal 30 percet. A BBC teledoktora, Michael Mosley szerint viszont napi 60 másodperc untig elég hetente öt alkalommal. Hiába tudjuk, hogy a rendszeres testmozgás csökkenti a krónikus betegségek (szívbaj, diabétesz, rák, demencia) kialakulásának kockázatát, a feszített munkatempó mellett valahogy sohasem jut elég ... Bővebben »

Dubai milliárdos építi a szerb Manhattant

Dubai milliárdos építi a szerb Manhattant

A Burdzs Kalifa projektet is jegyző Mohamed Ali Rashid Abbar három milliárd dollárt fektetne be a szerb főváros “Belgrád a vízen” elnevezésű nagyszabású városfejlesztési projektjébe. Városlakók, építészek, honatyák és urbanisták hisznek évtizedek óta a belgrádi várostervezésben már csaknem mitikusnak számító projektben, és úgy tűnik, most talán valóra válhat az álmuk. A szerb Manhattannek becézett projekt a Száva folyó mentén egy ... Bővebben »

Már most rekord született Szocsiban

Már most rekord született Szocsiban

Meg sem kezdődött, már csúcsot döntött a Szocsiban rendezendő téli olimpia, mivel az előzetes becslések szerint 51 milliárd dollárba kerül a megrendezése. Ha ezt leosztjuk, akkor a 98 program egyenként 520 millió dollárt visz el. Persze a pénz jó része a régió fejlesztésére ment el, például épült egy ötvenkilométeres vasútvonal alagúttal együtt 8,7 milliárd (nem tévedés) dollárért. Orosz ellenzékiek szerint ... Bővebben »

Napelem tölti az új Ford Solar Energit

Napelem tölti az új Ford Solar Energit

A nemrég lezajlott Consumer Electronics Show (CES) infotechnikai kiállításon mutatta be Ford a nagyközönség előtt a C-Max Solar Energi koncepciót. Ennek a hibrid C-Maxnak az akkumulátorait hálózatról is lehet tölteni, ám a kocsi tetején napfénytető helyett napelemek találhatók. Az autó így folyamatosan pótolni tudja az elhasznált elektromos energiát. A Ford a Georgiai Műszaki Intézettel és a kaliforniai SunPower céggel együttműködve ... Bővebben »

Hogyan változik a légiközlekedés 2014-ben?

Hogyan változik a légiközlekedés 2014-ben?

Nem csak Amerikában, hanem Európában is nagy a mozgolódás a légiközlekedésben, már ami a légitársaságok tulajdonviszonyait és az utasokra vonatkozó szabályzatot illeti. Amerikában óriási sikere van a PreCheck beszállás bevezetésének: ez enyhíti a biztonsági átvizsgálás nyűgét bizonyos utasok számára. Nekik nem kötelező végigállniuk azt a sort, amelyben mindenki leveszi a cipőjét és az övét, hanem egy előzetes interjú alkalmával kikérdezik ... Bővebben »

Signature look a stresszmentes öltözködésért

Signature look a stresszmentes öltözködésért

Egyre több híresség dönt úgy, hogy ha kényelmesen érzi magát egy öltözékben, akkor meg is marad annál – mármint mindennap. A dolognak kétségtelenül van előnye: “Nem fogok egyetlen agysejtet sem a napi öltözék kiválasztására pazarolni”, mondta állítólag Albert Einstein, aki maga is az “egyöltönyös” férfiak táborához tartozott. Pontosabban ha elment a szabóhoz, egyszerre több ugyanolyan szürke öltönyt rendelt. A fésülködést ... Bővebben »

Ugrás a lap tetejére