szerda , 2018. november 14.
Legfrissebb hírünk:
A tejnél is egészségesebb az új sör

A tejnél is egészségesebb az új sör

Háromszoros hidratáló hatású és nem okoz másnaposságot – ezt ígérik egy új ausztrál sör feltalálói.

A Griffith University élelmiszerkutatói a sportitalokhoz hasonlatos elektrolitokkal dúsítottak egy közepes és egy könnyű sörfélét, majd az itókákat olyan személyekkel teszteltették, akik ezt megelőzően edzésen vettek részt.

Általában ennek éppen az ellenkezője javasolt, hiszen a sör fokozza a szervezet vízvesztését. Az új találmány fogyasztói azonban az elektrolitoknak köszönhetően az ellenkező hatásról tettek tanúbizonyságot: az egészséges sör növelte hidratációs szintjüket. Ennek azért is van jelentősége, mert az alkohol hatására bekövetkező vízvesztés miatt alakul ki a másnaposság kellemetlen érzése.

A kutatók úgy gondolták, hogy értelmetlen erről pusztán az elméletek szintjén értekezni. Ausztráliában, csakúgy mint más országokban, teljesen természetes, hogy a nyári hőségben vagy egy kimerítő mozgás után az emberek egy jó hideg sörrel próbálják oltani a szomjukat – még akkor is, ha ezzel nem érnek el hosszan tartó kedvező hatást. Ha már úgyis sört isznak, legyen az egészségesebb – gondolták a kutatók.

A szervezetben többféle elektrolit tölt be létfontosságú szerepet, mint a kalcium-, nátrium-, kálium-, magnézium-klorid, hidrogén-foszfát és a hidrogén-karbonát (só). Ezek szabályozzák a ideg-és izomműködést, a hidratálást, a vér pH-ját, a sérült szövetek újjáépítését és a vérnyomást is. Az elektrolitok szerepet játszanak az izomműködésben, hiszen minden izomnak szüksége van kalciumra, nátriumra és káliumra. Ha túl kevés van belőlük, akkor az izmok elernyednek, ha túl sok van belőlük, az izmok túlfeszülnek. Kemény edzés vagy hőség során azonban az izzadsággal elektrolit-vesztés áll fenn, amit érdemes mielőbb pótolni.

via The Australian

Szóljon hozzá!

Az Ön email címe nem lesz publikus.Kötelező mezők megjelölve *

*

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>

Ugrás a lap tetejére