szerda , 2018. december 12.
Legfrissebb hírünk:
Hétvégi harcosok étrendje

Hétvégi harcosok étrendje

Az edzés a konditeremben csak akkor ér látványos eredményeket, ha ön megfelelő táplálkozást követ. A jó hír, hogy mindössze hat szabályt szem előtt tartva, könnyen megszabadulhat néhány kilótól, akkor is, ha csak hétvégenként gyűri magát a teremben.

30-60 perccel edzés után egyen
A kemény edzés stresszt jelent a szervezet számára, s a regenerálódáshoz tápanyagokra van szükség. Fehérjével és nyers zöldségekkel pótolhatja amit elvesztett.

Lásson túl a protein turmixokon
A protein fontos eleme az izomépítésnek, de az ideális edzés utáni étkezés tartalmazzon jó zsírokat is – pl. kókusz zsír –, melyek ízületek és izmok egészségét szolgálják. Keményítőre is szükség van, amit quinoával, burgonyával, babbal pótolhat.

Vegye komolyan
“Az vagy, amit megeszel” – örök igazság. A bevitt tápanyagokon múlik, hogyan működnek sejtjeink, hogy újul meg szervezetünk. Tehát nem elég, ha a sportnak köszönhetően szálkás formát tudhat magáénak, mert a korai öregedés, a sérülések és betegségek elkerülésének kulcsa az étkezésünk. Testünk napi 24 órán át szolgál minket, s ezt csakis mozgással, pihenéssel és jó táplálékkal hálálhatjuk meg.

Ne lőjön túl a célon
Ha fogyni szeretne a nassolást felejtse el. Hiába takarózik azzal, hány kalóriát égetett el az edzéssel, ha egyetlen energia szelettel magához is veszi ugyanazt a mennyiséget. Az edzés utáni étkezés tehát nem a kalória bombákról szól, azoktól ezután is tartsa távol magát.

Pótolja a vizet
Ha edzése 60 percnél hosszabb volt, nem elég egyszerű ásványvízzel pótolni az izzadással levesztett nedvességet. Igyon izotóniás italt, így elektrolitokat is visszajuttat szervezetébe, illetve a sodium és a potassium veszteséget is ellensúlyozhatja. Általános szabály, hogy edzés előtt két órával igyon legalább 2 pohár vizet, további két pohárral 15 perccel azt edzést megelőzően, és fél pohárral minden negyedórában, az edzés során.

Vigyázzon az alkohollal
Közvetlenül az edzés utáni órákban lehetőleg ne igyon alkoholt. Az élénkebb keringés gyorsabbá teszi az alkohol felszívódást, viszont lassítja, akadályozza a regenerációt. Kutatások alapján, ráadásul 40 %-kal csökkenti az izomépülés hatékonyságát. Megzavarja a glikogén felöltés folyamatát, s a szénhidrátok nem az izmok fejlődését szolgálják majd, sokkal inkább a hasi tartalékokat gyarapítják majd.

Szóljon hozzá!

Az Ön email címe nem lesz publikus.Kötelező mezők megjelölve *

*

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>

Ugrás a lap tetejére